Veiszer Alinda:
"De hol a haza, és hol van az otthon? Az az otthon, amit évtizedek alatt épített fel az ember felnőtt élete során..."
Napok óta gondolkodtam azon, hogyan lehet a legjobban kifejezni azt a szomorúságot, amit a kulturális újságíró érez olyankor, amikor egyszerre kényszerülnek tüntetni azok, akikkel a legjobbakat szokta beszélgetni, és jelzik a rájuk leselkedő veszélyt azok, akikkel sosem dolgozott együtt, de a szakmája egyik zászlóshajóját látja süllyedni.
És akkor ma megkaptam Tompa Andrea Haza című könyvét, és rájöttem. Ha szépen lassan mindent támadás ér, amit az ember fontosnak tart az életben, a hazában, legyen az a kultúra szabadsága (például az önkormányzatok lehetetlen financiális helyzetbe hozása miatt), a sajtó szabadsága vagy a felsőoktatás szabadsága, akkor egy kicsit minden lépésnél hontalanabbak leszünk. Nem ma kezdődött a folyamat, olyan, mint a béka, amit főznek a lábosban. Van egy kritikus pont, ahol a béka akkor is feldobja a pacskert, ha amúgy szokva van. Úgy éreztem a napokban, hogy én megfőttem.
Nem tudom, merre tovább.
Struccpolitika a mentális épség megőrzése érdekében?
Sziszifuszi küzdelem minden áldott nap?
Tényleg nem tudom, aki tudja, mondja!
Kép: Magyar Narancs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése