Egyetlen este léleksimogató olvasmánya

Egy ​közép-vietnámi város szállodai könyvtárában bukkantam a kötetre. Hetek óta nem olvastam semmit, csak egy lélektelen útikönyvet. Már magamat is lélekvesztettnek éreztem, egy különleges országban, mégis reményvesztetten, amikor belekezdtem ebbe a regénybe. Egy ültő helyemben olvastam végig. Olyan volt, mintha élet érkezne az egyszerű, ámde minden mozzanatában pontos szövegből.
Egy vietnámi falucskában vagyok, egy kisfiút követek, amint ismerkedik a világgal, ismerkedik önmagával. És visz a főszereplőm épp annyi Vietnámot mutatva meg, amennyit szívesen olvasunk, és épp annyit mutatva meg emberségből, igazságból, életből és halálból, amennyit kell. Saját belső Vietnámunkba visz el, önmagunk belső útjaira, érzékeny figyelemmel. Aki ezt a könyvet elolvassa, kicsit biztos másmilyen lesz, pontosabban fogja tudni, mi fontos és mi nem, pontosabban fogja tudni, kicsoda ő. Jöttem el a szállodából, a portán visszaadtam a kötetet, a recepcióslány boldogan kérdezte, hogy tetszett, mert ez az ő kedvenc könyve, mint annyi más vietnáminak és világszerte sokaknak.
Háy János

"A nevetés megfényesíti az arcot. Aki nevet, az kedvesnek látszik."

16. l.

" (…) a szeretés úgy jár körbe-körbe, mint a körhinta."
33. l.

"Én felnőtt vagyok, mondta nevetve. A felnőttek nem szoktak esőben fürdőzni.
Miért?
Ezzel jár, ha valaki felnőtt lesz. Kinő bizonyos dolgokból.
Hát akkor én soha nem akarok felnőni, mert esőfürdőzni nagyon is jó kaland. Gyere velem te is! Ha veszel egy kis esőfürdőt, akár el is felejtheted, hogy felnőtt vagy."
93. l.

"Persze mindenkinek megvan a saját boldogsága, de vannak olyan örömök, amelyek mindenki számára megszerezhetők. Olyan az efféle öröm, mint a gitárhúr. Megpengeted, és az egész ház megtelik hangokkal."

101. oldal