Épül az uszoda

Azt mondják, az ország legnagyobb daruját hozták ide, hogy be tudja emelni a tartógerendákat.
Nagyon ráfért már a városra egy új uszoda, de a régi kupola sokunknak fog hiányozni.

Fotó: Sopronmédia

 

 

 

Lackfi parafrázisa

Szomorú....

Veiszer Alinda:

"De hol a haza, és hol van az otthon? Az az otthon, amit évtizedek alatt épített fel az ember felnőtt élete során..."
Napok óta gondolkodtam azon, hogyan lehet a legjobban kifejezni azt a szomorúságot, amit a kulturális újságíró érez olyankor, amikor egyszerre kényszerülnek tüntetni azok, akikkel a legjobbakat szokta beszélgetni, és jelzik a rájuk leselkedő veszélyt azok, akikkel sosem dolgozott együtt, de a szakmája egyik zászlóshajóját látja süllyedni.
És akkor ma megkaptam Tompa Andrea Haza című könyvét, és rájöttem. Ha szépen lassan mindent támadás ér, amit az ember fontosnak tart az életben, a hazában, legyen az a kultúra szabadsága (például az önkormányzatok lehetetlen financiális helyzetbe hozása miatt), a sajtó szabadsága vagy a felsőoktatás szabadsága, akkor egy kicsit minden lépésnél hontalanabbak leszünk. Nem ma kezdődött a folyamat, olyan, mint a béka, amit főznek a lábosban. Van egy kritikus pont, ahol a béka akkor is feldobja a pacskert, ha amúgy szokva van. Úgy éreztem a napokban, hogy én megfőttem.
Nem tudom, merre tovább.
Struccpolitika a mentális épség megőrzése érdekében?
Sziszifuszi küzdelem minden áldott nap?
Tényleg nem tudom, aki tudja, mondja!
Facebook
Kép: Magyar Narancs

Egyetlen este léleksimogató olvasmánya

Egy ​közép-vietnámi város szállodai könyvtárában bukkantam a kötetre. Hetek óta nem olvastam semmit, csak egy lélektelen útikönyvet. Már magamat is lélekvesztettnek éreztem, egy különleges országban, mégis reményvesztetten, amikor belekezdtem ebbe a regénybe. Egy ültő helyemben olvastam végig. Olyan volt, mintha élet érkezne az egyszerű, ámde minden mozzanatában pontos szövegből.
Egy vietnámi falucskában vagyok, egy kisfiút követek, amint ismerkedik a világgal, ismerkedik önmagával. És visz a főszereplőm épp annyi Vietnámot mutatva meg, amennyit szívesen olvasunk, és épp annyit mutatva meg emberségből, igazságból, életből és halálból, amennyit kell. Saját belső Vietnámunkba visz el, önmagunk belső útjaira, érzékeny figyelemmel. Aki ezt a könyvet elolvassa, kicsit biztos másmilyen lesz, pontosabban fogja tudni, mi fontos és mi nem, pontosabban fogja tudni, kicsoda ő. Jöttem el a szállodából, a portán visszaadtam a kötetet, a recepcióslány boldogan kérdezte, hogy tetszett, mert ez az ő kedvenc könyve, mint annyi más vietnáminak és világszerte sokaknak.
Háy János

"A nevetés megfényesíti az arcot. Aki nevet, az kedvesnek látszik."

16. l.

" (…) a szeretés úgy jár körbe-körbe, mint a körhinta."
33. l.

"Én felnőtt vagyok, mondta nevetve. A felnőttek nem szoktak esőben fürdőzni.
Miért?
Ezzel jár, ha valaki felnőtt lesz. Kinő bizonyos dolgokból.
Hát akkor én soha nem akarok felnőni, mert esőfürdőzni nagyon is jó kaland. Gyere velem te is! Ha veszel egy kis esőfürdőt, akár el is felejtheted, hogy felnőtt vagy."
93. l.

"Persze mindenkinek megvan a saját boldogsága, de vannak olyan örömök, amelyek mindenki számára megszerezhetők. Olyan az efféle öröm, mint a gitárhúr. Megpengeted, és az egész ház megtelik hangokkal."

101. oldal

Megkésett levelek Gitta néninek

A mi "elhordott  múltjaink"... Még nem tudom, pontosan, mi van a könyvben (többek között az én visszaemlékezéseim is), még nem volt a kezemben, de azt gondolom, itt is vannak bugyrok, ha másfélék is.

Olvasni jó! :-)

Na most akkor... mi legyen?

Erdős Virág: Na most akkor...

..mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki legeljen penneágyon rozmaringos mellfilét, ki pecázza kukából a halolajos kiflijét, kinek legyen friss levegőn tartózkodni ideje, kinek teljen karcinogén cuccokkal a tüdeje, ki rágja a Cafe Picard mascarponés pitéjét, ki mossa a Szentiványi nagyságosék bidéjét, kinek kelljen éjjel-nappal folyton-folyvást igyekezni, kit lehessen kapásból és szemtől szembe letegezni, ki ne jusson ötről hatra, kinek fussa futópadra, Pulára meg Balira, kit vegyenek palira, kinek legyen hobbija a népi magyar hagyomány, kinek jusson másfél bála angolpólya-adomány, kinek bocskor, rámás csizma, cifra mente, kacagány, kinek jusson, mér’ is jutna, szar se jusson, ha cigány, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki rakja ki carrarai márvánnyal a klotyóját, kinek pakoltassák ki a pénztárnál a motyóját, ki zúzzon ki Rómába, hogy láthassa a piétát, ki nyomassa ezerrel a déligyümölcs-diétát, ki merengjen el egy régi, feudális szokáson, kit érjenek állítólag kisebb bolti lopáson, kinek legyen ad absurdum reklamálni mersze, ki merjen a jogaiért kiállni, na persze, kinek legyen dilije a kuszkusz meg a falafel, ki próbálja nem feladni, végül mégis adja fel, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki költözzön proli szagtól fuldokolva Budára, ki költse egy komplett pesti panel árát dudára, ki ápolja klinikán az egészséges körmét, ki válasszon rövid utat, ki pedig a görbét, ki lásson a Hun West Travel-irodával világot, ki álmodjon zöld fű közé piros, fehér virágot, ki ültessen minden kerti törpe mellé tuját is, ki adja az ártatlant, de hogyha kell, a buját is, ki rendeljen ülőbútort magának a neten, kik lakjanak egyetlenegy félszobába’ heten, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki utazzon még a világ végére is kocsival, ki tudjon le minden bajt egy odavetett bocsival, ki vegye a nyakába egy papucsér’ a plázát, kinek vigye el a bank a vakolatlan házát, kinek legyen párnája a hugyos-sáros aszfalt, ki foglaljon négy személyre, ablak mellé asztalt, kinek legyen jelszava a részvét és a szeretet, kinek kelljen beszerezni tüdőszűrőleletet, ki kerüljön révületbe Csaba testvér szent szavától, ki keljen ki magából egy utastársa testszagától, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki járkáljon házastársi javallatra botoxra, kit vigyenek akarata ellenére detoxra, kinek kelljen másnap délig étlen-szomjan kibírni, kit lenne szép most azonnal puszta kézzel kinyírni, kinek hozzon Télapócska sárgarézzel teli zsákot, ki hordja ki lábon hol a tüdőgyuszit, hol a rákot, kinek legyen igénye a könyvre meg a mozira, ki próbáljon belógni egy kulturáltabb slozira, kinek kelljen nap mint nap a Vágóhídig bliccelni, kinek legyen – láthatólag – kedve most is viccelni, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, kinek legyen névre szóló szekrénye a Gelázsban, ki aludjon álmában egy jó kis fűtött garázsban, ki nevezze komenista fertőnek a Dagályt, kinek sértsen már a puszta létezése szabályt, ki akarja hóban-fagyban kivárni a sorát, kinek kelljen tele szájjal dicsérni a borát, ki hurcolja fel-alá az interspáros batyuját, ki átkozza el a saját sose látott anyuját, ki feküdjön hol itt, hol ott, mint a kilőtt állat, ki rándítson haladtában szemlesütve vállat, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki csinálja új kecóját trendire és takarosra, ki próbáljon mindenáron bejutni a fapadosra, ki locsoljon Francois Voyer konyakot a kivire, ki gondoljon tehetetlen haraggal a gyivire, ki tegye le egyik percről másikra a piát, ki próbálja kivenni a lelencből a fiát, ki lomizzon kisbiciklit, dinókat meg törpöket, ki ugassa le az undok, játszótéri kölköket, ki lássa a sajátját a más ölében csicsikálni, ki próbálja magát minden karácsonykor kicsinálni, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, kinek legyen tiszta sor, hogy haladás vagy haza, kinek legyen úgy, hogy többé ne mehessen haza, kit várjon a boldogság kék tengerén egy bárka, kit viszont a vácrátóti köztemető árka, kinek jusson éppen elég hely az isten tenyerén, Budafokon, Budaligeten és Mátraterenyén, Békésbe’ és Hevesbe’, s ki menjen a levesbe.

 Forrás:https://litera.hu/irodalom/elso-kozles/az-ev-verse-erdos-virag-na-most-akkor.html

Most olvasom

Szvetlana Alekszijevics

Elhordott ​múltjaink

 "A szocializmus még itt van mindannyiunkban..."

Így kezdődik Kuszma értékelése a Molyon:

Képzeljünk el egy olyan Európát, amiben a kamionosok felének a szélvédőjén Hitlert ábrázoló matrica virít, ahol az állam asszisztálása mellett évente tömegek ünneplik meg a Barbarossa hadművelet elindításának évfordulóját, ahol az emberek ugyan tudják, hogy volt Holokauszt, és hát persze, az nem volt valami szép dolog, ám mindig hozzáteszik: bezzeg akkor a kisember még meg volt becsülve! Akkor még tudtak autópályát építeni! Akkor még volt erős hadsereg! Az Alekszijevics által bemutatott posztszovjet világ nagyon hasonlít ehhez – csak egy másik tömeggyilkos, Sztálin a nosztalgia tárgya. A kötet visszatérő refrénje valakik (amúgy jó emberek, tiszta emberek) szájából, hogy hová lett a nagy Szovjetunió, hová lett az a régi jó világbirodalom!

Idézetek a könyvből: 

„Én nem szavaztam ezekre a rohadékokra! Én más rohadékokra szavaztam!”

364. oldal

"A szocializmus – egy alkimista terve. „Kihez kell fordulnom, ha be akarok lépni a kommunista pártba? – Pszichiáterhez.” Pedig ők… a mi szüleink… az én anyám is… azt szeretnék hallani, hogy nagy ívű, értékes életet éltek, és hittek valamiben, amiben érdemes volt hinni. De ehelyett mit hallanak? Jobbról-balról csak azt, hogy az élet egy nagy szar, és nekik nem volt semmijük azokon a borzalmas rakétákon és tankokon kívül. Készek lettek volna bármilyen ellenséget visszaverni. De minden háború nélkül összeomlott. Senki sem érti, hogy miért. Ezen el kéne gondolkodni… Gondolkodni meg nem tanították őket."

334. oldal

"Az orosz embernek olyan a szabadság, mint majomnak a szemüveg. Nem tudja, mihez kezdjen vele."

75. oldal

"Nézzük a tévét: egy japán robot rozsdás aknákat szedeget a homokból, kihúz egyet, még egyet… A tudomány és a technika diadala! Az emberi értelemé! Igaz, apa sajnálja, hogy a birodalomnak lőttek, és ez nem a mi technikai újításunk… A közvetítés vége felé a robot egyszer csak hibát vét, és felrobban. Ahogy mondani szokás, ha meglátsz egy menekülő tűzszerészt, gyorsan kövesd a példáját. Hát, a robotnak nem volt erre programja. Apa fel van háborodva. „Így pazarolni az import technikát! Talán nincs elég emberünk erre?”

451-452. oldal

 "Nehéz lett volna elképzelni, hogy anyám üldögél és kézimunkázik, vagy a házat díszítgeti porcelánvázákkal, faragott elefántokkal vagy ilyesmi… Ugyan már, az ilyesmi csak időpazarlás, kispolgári csökevény. A legfontosabb a szellem művelése… a könyvek… Egy kosztümöt húsz évig is lehet hordani, két nagykabát egy életen át kiszolgál, de Puskin kötetei vagy a Gorkij-összes nélkül nem élet az élet."

175. oldal

"Sokan ma is legszívesebben a Szovjetunióban élnének, csak legyen benne rengeteg felvágott is."
570. oldal

"Ennek a vallomásnak csak egy részét publikáltam a kilencvenes években. Az elbeszélés hőse megmutatta valakinek a kéziratot, tanácsot kért valakitől, aki meggyőzte, hogy a teljes történet megjelenése "rossz fényt vet a pártra" Ő pedig ettől mindennél jobban tartott. Halála utá megtalálták a végrendeletét, amelyben nagy, háromszobás lakását nem az unokáira hagyta, hanem "szeretett kommunista pártom szükségletinek kielégítésére"
224. l.

Ez az ember többek között elmeséli azt is, hogyan jelentette fel 15 évesen  a nagybátyját, mint komszomolista, mert a padlássöprögetés elől  eldugott némi gabonát. fel is gyújtották a nagybácsi házát, őt magát darabokra vágták!
Hátborzongató, ugyanakkor megrázó,a "győztesek" mérhetetlen nyomorúsága, a hit a nagy Szovjetunióban, a kiábrándultság, az orosz lélek, a szétesett birodalmon belüli háborúk...
Nagy könyv, de bocsánat, Szvetlana Alekszijevics, a többi könyvedet egyelőre nem tudom kézbe venni

Koronavírus - otthon olvasok

A legjobb mondat áprilisban:

"Moss kezet és ne felejtsd el, kinek a kezében vagy!"

A mondat Nyáry Krisztián beszélgetéssorozatának egyikében hangzott el Röhrig Géza szájából.

https://www.facebook.com/watch/live/?v=1328072100723640&ref=watch_permalink

A többi beszélgetés is jó! :-) 

Ezt olvastam mostanában

 Stefansson, Jón Kalman

Menny és pokol             
Az angyalok bánata
Az ember szíve 



Fülszöveg: 

 Valahol ​Izlandon, valamikor az előző század elején a jeges fjordok felett a hófúvásban egy apró, törékeny fiú küzdi magát előre. Hátizsákjában egy verseskötettel, ami nemrég a legjobb barátja halálát okozta a viharos tengeren. A fiú azt tervezi, hogy miután visszajuttatta a könyvet az eredeti tulajdonosához, ő maga is csatlakozik a barátjához a holtak birodalmában. Ám az élet, úgy tűnik, nem adja ilyen könnyen magát. Egy váratlan találkozás, egy kedves szó és néhány meleg takaró esélyt ad az életben maradásra. De vajon visszatalálhat-e valaki az élők közé, aki már mindent elveszített? Lehet-e újra családja annak, aki azt hitte, senkije sincs? És vajon túléli-e, ha újonnan megtalált otthonát később mégis ott kell hagynia egy olyan küldetésért, ami könnyen lehet, hogy az életébe kerül?
Jón Kalman Stefánsson elementáris erejű, költői szépségű elbeszélése három köteten át meséli el a hóviharokkal birkózó, élők és holtak világa között imbolygó fiú történetét. Olvasás közben feltárulnak előttünk az 1900-as évek elejének mindennapjai a gleccserek árnyékában, ahol a mindenható kereskedők, sorsüldözte hajóskapitányok és zaklatott lelkű tiszteletesek mellett a szegények és a nők csak mellékszereplői lehettek a sziget nagy történetének; Stefánsson azonban épp az ő hangjukon, az ő szemszögükből mutatja be ezt a távoli, kíméletlen és mégis lélegzetelállító szépségű vidéket.