Az elmúlás fogságában

Költő és kertész. 

Tomka Mihály.

Az ő képei és szövegei következnek:

A mezőberényi Laposi kertek a város ritka értékű öröksége volt. Az utóbbi évtizedben pusztulásnak indult. Megmentése közös kötelességünk lett volna. Mára már csupán az a kérdés: meddig lesz nyoma annak, hogy valamikor ezen a területen a város éléskamrája volt.

Egy kis történet, szintén az ő tollából:

Enyészet vagy virágzás/1

Az első száz év

A mezőberényi Laposi kertekről a Bonyhai monográfiában és a Mezőberény története második kötetében olvashatunk. Az emlékek szerint már Petőfi is járt itt, s megízlelte a Petricsék kunyhójánál tartott szalonnasütés során a finom helyi bort, ami szürke kadarból, vörös burgundiból és fehér, piros saszlából készült. Ebből következik, hogy a kertek több, mint másfél évszázadosak.

A fenti forrásokban olvasható, hogy a telepítés a jobbágyfelszabadítás után lucernásnak használt kötött, fekete talajon történt a város keleti, Körös felőli részén.

Jelentősége az 1890-es filoxérjárvány után nőtt meg, mikor az ókerti szőlők kipusztultak, s ez a 435 katasztrális hold (250 hektár) terület maradt a berényiek egyetlen szőlőskertje. Kadarka, saszla, mézes fehér, sárfehér és bakator szőlőket ültettek. Később erőteljesen terjedtek az amerikai direkttermő szőlőfajták, elsősorban a mai napig kedvelt othelo.

Csaknem minden szőlő végén volt egy kis kunyhó, ahol a szerszámokat tartották. Köré ültettek diófát és néhány gyümölcsfát, ahol délben pihentek, ugyanis a kerteket többnyire az idősebb emberek művelték. A szőlőt tőkés formában metszették, bordói lével permetezték, csuhéból font madzaggal, később rafiával kötözték. A sorok között bakhátakat húztak, a szőlő mellé akáckarót vertek, amit régen ősszel felszedtek és tavasszal újra visszaverték. A szőlőt a nyitáson és fedésen kívül négyszer-ötször kapálták.

A szüret időpontját a földesúr határozta meg, később a kertgazdaság. Az 1930-as években még tartottak szüreti felvonulásokat, szüreti bálokat. Szüretkor birkát vágtak, cigányzenekarok járták a kerteket, s a fiatalok a munka közben félórányit táncoltak.

 

Aranylik már a szőlőfürt, a szeptemberi napfény beköltözött az érő bogyókba, s világít, őrzi az érlelő nyár tüzét.

 

 

 

 Még két hét, és megérik az othelo szőlő, a kertek jellegzetes fajtája. Mára alig maradt belőle. Szüret idején benépesültek a kertek. Mindenütt serény munka folyt. Mindez emlék, a szüreti bálokkal együtt

 

 

 

 Megérett a tök és a kukorica. Nélkülük elképzelhetetlen a berényi ősz.

Megérett, leszedjük. A kukorica egy kötődés, nem csupán a tájhoz, hanem elődeinkhez. Velünk született a létezése, a szemek elvetésétől a csuhéfonásig, morzsolásig. A kukoricásban rejtezés, a csutkakúpok, az eresz alatt függő aranyló és rubinvörös kukorica füzérek az elmúlást legyőző élni akarás szimbólumai. Híd, reménykedés, túlélés egészen tavaszig, és annál is távolabb. Az iparszerű kukoricatermelés korában meddig élnek még ezek az érzések?

 

A kertben mindig akad fűtésre való vessző, gally. A szabadból fűthető padkás búboskemence

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  Egy kezemen meg tudtam számolni, hogy a 3. kapun hány kertben volt szüret az idén. Már nincsenek szőlőskertek, nem készül must, nem forr a bor. Az otheló szőlő kálváriája ide is elért. Lassan
kuriózumnak számít. Pedig nagyon finom, és egészséges a fogyasztása. Nemcsak a darazsak szeretik, amelyek jelezték: október első hetén ideje a szőlő leszedésének. Megtörtént. Szép csöndesen hazavittük, el is kelt mind egy szálig.

 

  

A teremtés fázisai...  Szerintem gyönyörű!

Enyészet vagy virágzás 32.

Organikus épület: földből lesz és földdé válik.

A legolcsóbb, őshonos, legtermészetesebb, a környezetet száz százalékban óvó építmények azok, amelyeket a helyben talált természetes anyagokból építünk fel. Mezőberényben és környékén, a Körösök körül sok évszázados építkezési mód a patics. Minden adott hozzá: az agyag, a víz, a vessző, az erősebb faoszlopok, a nád, a szalma és a péva. Egyedül a mész érkezik más vidékről. (Kezdetben nem használták.)

Ez az ősi építkezési mód az elmúlt század közepéig megmaradt nálunk. Amikor 1723-ban újratelepítették Mezőberényt, az első templom is paticsfalú volt, hasonlóan a lakóházak. Később inkább csak a tanyák épültek így. A Laposi kertekben több paticsépület is lehetett, de én csak egyet ismerek. A 3. kapun állt, s fog állni, csak jó 400 méterrel arrébb. Az elmúlt évben kértem el tulajdonosától az igen rossz állapotban lévő kunyhót, amelyet lebontottunk, s felújítva újra építünk kertünkben. Félig már kész, ebben az évben szeretném befejezni.

Most az első, ősi technikával épült kis paticsépületem építését szeretném bemutatni, remélve, hogy más is kedvet kap ilyen kerek házikó felhúzására. Az alapanyag részben helyben, részben a berényi határban ingyen adott. Az anyag ott lapul 60-70 cm-re a feketeföld alatt, a fűzfavesszőt magam termeltem (de jó mogyoró, eper vessző is, vagy bármilyen fa, ami hajlítható). Magát a fonott falat otthon fontam, téli elfoglaltságként, páros gyűrűfonással. A nádsisak első darabja is otthon készült, utánfutóval szállítottam a végleges helyre.

A kerek ház építhető szerszámosnak, nappali pihenőnek, eső elöli menedékhelynek, stb.

A paticsfal sokkal erősebb, mint az OSB, vagy a pozdorja. Alig igényel karbantartást, ha igen, olcsón elvégezhető. Nagy előnye, hogy a nem ritka belvizek után csak a sár egy része válik le, ami pótolható. A vázszerkezet megmarad. Ezért használták elődeink is, számítva a Körös kiáradására.