Így van ez a nyelvrokonsággal is: a nem-szakember észrevételei, kritériumai nem mérvadóak. A nem-szakember elősősorban a szókincset látja, hogy a szakáll törökül sakal, az alma törökül elma, és azt képzeli, hogy a magyar meg a török egymással rokonságban állnak. Pedig nem. A szókincs cserélődése, importja az életmóddal, vallással függ össze – ezek nyelven kívüli tényezők. A kereszténység felvétével minden nyelvben megjelennek ennek a vallásnak a kifejezései, a latin templum --> magyar templom. A hozzá nem értőt ez a fajta változás érdekli, a nyelvésznek viszont kötelessége szembeállítani a nyelvészet eredményeit a magyar történeti tudattal, nemzeti hagyománnyal – ahogy Sándor Klára nyelvész szépen fogalmaz: a rénszarvast a csodaszarvassal.
126-127. oldal
Nádasdy Ádám: Milyen nyelv a magyar?
" Egyik fő témája, melyhez újra és újra visszatér, a magyar nyelv finnugor
jellege. Nagyon világosan magyarázza el, hogy egy nyelv karakterét,
hovatartozását a mondattani, nyelvtani, strukturális jellemzői, nem
pedig a szókincse határozza meg. Tehát hiába a rengeteg ótörök, szláv,
német, (és napjainkban egyre több angol) jövevényszó a nyelvünkben –
amíg a nyelv szerkezete, logikája a finnugor nyelvekéhez hasonlít, addig
a nyelvünk finnugor, nem pedig türk, vagy indoeurópai.
... Szóval – e kis könyv tanúsága szerint – le kell mondanunk arról a
dicsőségről, hogy nyelvünk a sumér, a hun, az ótörök, esetleg az etruszk
rokona (a neandervölgyi ősnyelvről most ne is beszéljünk). Cserébe
megtudunk egy csomó dolgot a nyelv fejlődéséről, és arról, hogy egy-egy
feladatot hogy old meg a magyar, és hogyan más nyelvek. Kis kontrasztív
magyar és nemzetközi nyelvtan."
Moly, Kaporszakáll

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése